Nos, nem gondolom, hogy továbbra is bírálnom kéne a kormány intézkedéseit, mert akkor másból sem állna a blog, mint fröcsögésből. A kritika helyett összeszedtünk néhány gondolatot nagyvonalakban, hogy mivel lehetne a magyar emberek életét jobbá tenni, ahelyett, hogy a széllel szemben pisálnánk.
1. SZJA csökkentése:
Mivel a 40 év alattiaknak nagy valószínűséggel nyugdíjuk nem lesz, illetve az egészségügyi ellátás minőségéről sem kell éjszakákba nyúló előadássorozatot tartanom, ezért logikusnak tartanám, hogy legyen kevesebb az SZJA. Egyrészt a munkáltatóknak sem jelenne meg az a kis fehér hab a szájuk szélén ha a bejelentésről lenne szó, másrészt tisztába tennénk végre az egészségügy kérdését. Lehet kevesebb állami intézmény lenne, vagy kevesebb TB által támogatott beavatkozás, de inkább ne legyen valami, mint sem legyen, de tré minőségben. Hangsúlyozom, hogy ez csak ötletelés, nem egy kidolgozásra váró koncepció.
2. Átképzés:
Legyen több átképzés, mint jelenleg. A legtöbb munkanélküli állástalanságának oka, hogy a szakmája elavult. Legyen új szakmája, akár úgy is, hogy utána le kell szerződni néhány hónapra, évre valamelyik céghez. A közmunkával nincs előrébb az ember, az csak egy gyenge pótlék, ami még szar is.
3. A munkahely védelme:
A 7szilva álláspontja szerint az alkalmazottakat védeni kell az ellen, hogy a munkáltató kénye kedve szerint kirúghassa őket egyik napról a másikra. Elvégre sokan dolgoznak úgy nap mint nap, hogy rettegnek attól, hogy 1 baki, és már röpülnek is. Vagy a multik legjellemzőbb megoldása a problémára napjainkban, hogy kirúgják a dolgozót. Jó ez így vajon? Nem mindenki tartalékol százezreket munkanélküli hónapokra, évekre. Ha már a munkáltató csak a kirúgást látja járható útnak, akkor ragadjon a nyakán az a munkás, vagy fizesse meg még pár havi bérét! Elvégre a munkáltató legalább annyira felelős a dolgozó munkavégzéséért, mint maga a dolgozó.
4. Vasárnap nem dolgozunk:
Egy öreg melóstól hallottam, hogy vasárnap nem szabad dolgozni. A miértre az volt a válasz, hogy a jó Isten egy kicsit komolyabb valaki volt, de még Ő is megpihent a 7. napon. Tegyünk mi is így. Akinek meg muszáj, annak ne síbolják el az erre a napra járó pótlékot.
5. Szabályozzuk a médiát
Valljuk be, hogy a médiumok többsége közel sem emberközeli. A gazdagokat és a különcöket rakjuk a címlapokra, őket mutogatjuk a tévében. Ugyanakkor nem becsüljük meg a tűzoltót, a rendőrt, a mentőst, az orvost, a tanárt, a köz dolgozóit, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy jobbá tegyék a mi életünket. Nem beszélünk elhivatottságról, rajongásról, arról, hogy valaki azért dolgozik, hogy megvalósítsa önmagát a munkájában, mert mindenki csak a pénzt hajtja. Kvázi mindegy mit csinálsz, csak legyen meg a guba. De lehet, hogy inkább csinálnánk azt, amit szeretünk feleannyiért, mint amit most csinálunk, de herótunk van tőle.
6. Támogatás az autósoknak
Miért ne adhatna állami támogatást az állam annak, aki azért alakíttatná át autóját, hogy gazdaságosabban, tisztábban autózhasson? Legyen szó akár LPG bekötésről, etanol átalakításról, vagy villanyrobogó vásárlásról, amiket azért veszünk, mert drága a benzin/gázolaj. Fontos a környezetvédelem? Itt a lehetőség, lehet támogatni. Vagy hirdessük a telekocsi programot, nem baj ha egy autóban nem csak 1 ember ül.
7. Élelmiszer adók
Ha a hamburgeradóval meg lehet emelni a nasik árát, akkor az alapvető élelmiszerekét lehetne csökkenteni.
Ma este ennyi jutott eszünkbe. Reméljük, hogy sikerült felkelteni néhány olvasó érdeklődését. Ha kiegészítenétek, vagy lenne új ötletetek, hogyan tehetné az állambácsi élhetőbbé az életünket, akkor küldjétek el nekünk a 7szilva(kukac)gmail.com címre!
Utolsó kommentek