7szilva

Úgy hozta az élet, hogy sajnos saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben van az, aki „zsebbe” kapja a fizetését. Nem új keletű probléma ez, és sokaknak nem is mondok újat. Személyes tapasztalataimat olvashatjátok alább.

Dolgozni vagy dolgoztatni?

Ha megvizsgáljuk, alapvetően a három leggyakoribb munkáltató az állam, a multi, és a magyar vállalkozó. Mindhárom munkakultúrájáról tudnánk vaskos könyvet írni, de most mi a harmadikkal, a magyar vállalkozóval fogunk foglalkozni. A vállalkozással a legnagyobb gond, hogy bárki alapíthat egyet, vagy többet. A vállalkozás alapításához nem ész kell, hanem pénz. Nem is olyan régen még 500.000 Ft alaptőkével lehetett KFT-je bárkinek, és valljuk be, nem volt ez olyan lehetetlen összeg.

Egy ismerősöm – aki vállalkozik – úgy foglalta össze, hogy ha szükséged van havi 150.000 Ft körüli összegre, akkor el kell menni dolgozni. Ha többet akarsz keresni, akkor viszont dolgoztatni kell. Vitatkoztunk kicsit az ismerősömmel, hogy véleményem szerint a ha 200.000-300.000, sőt egyes szakmákban a félmillió forint sem elérhetetlen alkalmazottként. Ő erre azt felelte, hogy igen, az ígéret a nagy fizetésről mindig megvan, de nézzem meg mennyit viszek haza tizedikén.

A fizetési modell a következőképpen néz ki a vállalkozók 90%-nál. Van egyszer a bejelentett bér, ami hivatalos. Ez jó esetben 8 órás, határozatlan idejű szerződést jelent, maximum bruttó 120.000 Ft fizetéssel. Amit ezen felül keresünk, az megy bele egy fehér borítékba és nagy kegyesen megkapjuk a fizetés mellé. Ha megkérdeznénk egy vállalkozót, hogy miért teszi ezt így, azt a választ kapnánk, hogy a magas jövedelemadók miatt. A munkavállaló nem ugrál, hiszen örül, hogy van munkája, jó esetben jó nevű cégnél dolgozik, a pénze megvan így is. Akkor most jöjjön a morális oldala a dolognak, hiszen ha nem nézzük az adócsalást, még úgy is bőven találunk kivetnivalót a módszerben.

A felvételi és a munka

A fizetés megbeszélése, avagy a béralku mindig az állásinterjún történik. Az interjúztatók többsége nem fél nyíltan közölni, hogy zsebbe fizetik a minimálbéren felüli összeget, amire szerintem nincs normális emberi reakció. A munkahelyek többsége elvárja a bizalmat a munkavállalótól, hogy ne kételkedjünk a szavában, de innentől kezdve az alkalmazott ki van téve a főnök jóindulatának, amivel a tulajdonosok többsége tisztában van. Mind találkoztunk már olyan megjegyzésekkel a tulajdonosok részéről, hogy az alkalmazott csak fizetett ellenség, vagy hogy ennyien ülünk itt, de ezt és ezt mégsem intézte el senki. Nem véletlen, hogy sokak úgy tekintenek magukra, hogy „én csak egy alkalmazott vagyok”. Ebből kifolyólag sosem leszünk egyenrangú tárgyalópartnerek a feljebbvalónkkal, hiszen maximum csak kérhetünk (nehéz esetben könyöröghetünk), aztán ő vagy kinyújtja fentről segítő jobbját, vagy sem.

A fizetés borítékos részét többnyire még meg is fejelik valami teljesítménybérezéssel, vagy jutalékrendszerrel, nehogy átlátható legyen, miből és pontosan mennyi pénz kapunk. Próbáljon meg valaki odamenni a bérszámfejtőhöz, hogy akkor most számoljunk, hogy jött ez ki. Nem kell mondanom, hogy nem lesz túl segítőkész és másnap már az utcán találjuk magunkat. A jutalékon felül persze vannak az extra dolgok, amiket csak úgy illik megtenni a cégért. Ilyenek a kötelező fizetetlen túlórák, sokszor este nyolcig is, vagy hogy hétvégén és nyaralás alatt is fel kell venni a céges telefont, arról nem is beszélve, hogy a jogos fizetett szabadság a főnök szemében egyenlő a lopással fényes nappal. Esetlen jönnek hozzá még ilyen nyalánkságok, hogy maradj bent takarítani, ugorj ki a Metroba a saját kocsiddal cukorkáért a kínálóba, főzzél kávét és vidd be a tárgyalásra, ugorj be helyettesíteni éjszaka egy kollégát, akinek elege lett és lefalcolt. Ez persze nyilván a kolléga hibája és nem a cégé, ugye.

A fizetésnap

Ha minden előtt fejet hajtottunk, ha minden megalázást némán tűrtünk, ha a főnök minden viccén kellő hangerővel és átéléssel nevettünk, akkor eljutunk a fizetésnaphoz is, ahol habzó szájszéllel mogorván odadugják a fizupapírt a bejelentettről, meg nagy kegyesen a borítékot is átnyújtsák, mint egy jutalmat. Még hozzá is teszik, hogy ügyes voltál, meg szépen dolgozol. De ez nem jutalom, ez a jogos béred, amiért 08:00-tól 16:00-ig tolod a cég szekerét. A jutalom, amit a fizetéseden felül adhatnak, és ha kapsz, akkor az a munkád elismerése. Sőt, boruljon térdre a tulajdonos, hogy megspórolt egy csomó adót rajtad, sőt még egy kicsit le is csípett a jutalékból, hiszen te úgyse nézel utána. Vagy azt hitted az apró hibázások, a félrenyomtatások, a letört nyomtatófedél, a stika magánhívások cégtelefonról, a cégpénzen kajálások, stb büntetlenül maradnak? Nem, barátom! Biztos lehetsz benne, hogy fizud 8-10%-t levonják a jutalékból. Nem tudják konkrétan mit csináltál, de biztos csináltál valamit, hiszen az alkalmazott fizetett ellenség, ugye, ezért levonják és kész. Ha károgsz érte, akkor ismét kirúgás a jutalom.

Amennyiért még hajlandó vagy dolgozni

Láttál már olyat, hogy valaki pontosan annyit keres, amennyi felvételin elhangzott? Én sem. A következő a piszkos kis trükk. Az első egy-két hónapban minden simán megy, kapod a bért, amit megbeszéltetek. Aztán szépen hónapról hónapra elkezdenek kevesebbet fizetni, mindig egy kicsivel. Aztán amikor már bemész az asztalra csapni, akkor hirtelen kapsz egy magasabb fizetést, majd megint elkezdik visszavenni, míg meg nem tanulják, hogy mennyi az a pénz, amiért még hajlandó vagy dolgozni. Attól többet meg minek fizetnének? Te pedig nem mondasz fel úgysem, mert egy tizessel kevesebb lett a borítékban, meg aztán megígérték, hogy a következő hónap biztos jobb lesz.

A felmondás

A felmondás a legviccesebb része ennek a bizarr színháznak. Ha már unod:

hogy folyton szívatnak

hogy a kollégád, aki jobban nevet a főnök viccén, már rég előléptették

hogy valaki mindig megeszi a kajád a hűtőből

hogy a te asztalod van a legközelebb az ajtóhoz, ezért neked van a legtöbb munkád

hogy a kötelező túlórák ellen nem tudsz mit tenni

hogy nem érsz oda a gyerekedért az oviba soha

hogy a feleséged veled veszekedik, mert este nyolckor még telefonálsz a beosztottaddal

hogy a saját autód széthullik, mert annyit kell mászkálnod vele napközben

hogy a főnök felesége sose fizeti ki a részét a kajarendelésből

hogy mindig üvölt a rádió, pedig telefonálnál

hogy senki sincs tapintattal arra, hogy dolgoznál

hogy folyton köszönömöt kell rebegned a borítékért fizetésnapkor

hogy ebben a hónapban is éppen nem érted el a célszámokat, ezért a fizetésed megint csak ennyi

és írhat ide még bárki egy tetszőleges okot,

akkor bemész a főnökhöz és felmondasz. Mi történik ilyenkor a hivatalos sztorin kívül? Először is, rögtön te leszel a főnök legnagyobb csalódása, aki rögvest kikerül a bizalmi körből. Jön egy órás papolás, hogy ilyen jó munkahelyed többet sose lesz. Semmilyen indokot nem tudsz mondani, amivel érthetővé tennéd a felmondásod, hiszen úgyis megcáfolják, mert ez a világ legjobb munkahelye. A jobbik főnök azt mondja, hogy akkor álljál is felé s mehetsz haza, és nem fizeti ki az utolsó havi béred, jó esetben csak a borítékos részét. A szemetebb főnök azt mondja, hogy dolgozd le a felmondási idődet, és nem fizeti ki egy havi béred, meg még egy részhavit. Miért nem fizeti ki? Mert a legutolsó munkanapodon, amikor konkrétan lezárjátok a közös munkát, úgyis lesz valami gumiszabály, vagy problémás ügy, amiben érintett vagy szerintük, plusz még elmondják, hogy te tartozol nekik, mert ők kiképeztek itt, te meg most ezt a tudást máshol fogod kamatoztatni. Ez után anyázva, vagy ha jó volt a manipulálás, akkor szégyenteli érzésekkel hazakullogsz.

Nagyjából így éltem én meg ezt. Persze ne általánosítsunk, bizonyára léteznek ettől eltérő, sokkal jobb körülményeket biztosító magánvállalkozások. Rá is pihenek gyorsan, hogy aztán egy új helyen kezdhessük elölről. 

Előző cikkemben a benzinkutas csalások formáival ismertettelek meg titeket. Ezúttal az érem másik oldaláról fogok írni - mert így korrekt. Ahogyan azt írtam dolgoztam benzinkúton, így jobbára személyes tapasztalatokról fogok írni, valamint kutas kollégák elbeszélései alapján. Had szögezzem le már az elején, hogy ez személyes vélemény, tehát nem vonatkozik általánosan minden benzinkútra, viszont a kagylós kutaknál számos motívum fellelhető.

De vajon ki megy benzinkutasnak? Elvégre ha megkérdezünk egy kisgyereket, hogy mi lesz ha nagy lesz, akkor ritkán mondják, hogy benzinkutas, vagy shop eladó. A szakmában nincs motiváció. Ugyanannyit keres az is aki 10 éve ott van, meg az is aki 1 hete jött, és senkinek sincsenek kiváltságai az évek múlvásával. Előrelépési lehetőség nincsen. Ha egész pályafutásod során nyalsz a kútvezetőnek, akkor átveheted a helyét, ha ő feljebb lép, de ez kb 10 évet jelent. Ki lesz tehát benzinkutas? Megmondom, akit a kényszer rávisz, mert nem talált éppen jobbat. Én is így lettem kutas. Tél volt, a malacperselynek kilátszottak a bordái, így hát amikor egy barátom beprotezsált kénytelen voltam elfogadni. A kollégák mindegyike szakmával rendelkező, értelmes ember volt, aki szabadult volna.

Először csak az általános rossz dolgok voltak, mint pl a télen/nyáron/hóban/sárban placcon stázsálás, amihez a cég nem adott megfelelő munkaruhát. Kaptam egy acélbetétest, ami két számmal nagyobb volt, egy vászon nadrágot, széldzsekit, kardigánt, meg egy nyúlott és szakadt sapkát. Az első napomon csontig hatolt a hideg. Másnap már 3 pulóver, jégeralsó, két nadrág, három zokni, bundás kesztyű, sál tarkított. Még így is két tankolás közt a shopban múlattam az időt, mert ott legalább meleg volt. Ennek azért volak hátrányai.

A fizetés bruttó 94.000 kitűnő magyar forint volt, plusz a jatt. Ezért a pénzért napi 12 órát kellett dolgozni, váltott műszakban, 6-18 óráig, és heti 4 napot dolgoztunk (hivatalosan). Azért ha helyettesíteni kellett, voltak 18 órás műszakok, meg néha 24 órásak is. Nehéz volt a rossz cipőben, fáradtan, lezsibbadva 24 órát végig strázsálni. Gondoljunk bele, hogy valaki már a 8 órás munkaidejének az utolsó 2 óráját is végigszenvedi. Ez meg háromszor annyi, nem kevés. A nappalos műszak kezdetben jó volt, mert akkor még nem volt olyan drága a benzin mint most. Jöttek szépen az autók, tankoltam, mostam a szélvédőt, gurultak a százasok és a kétszázasok, főleg a nőktől. Egy átlagos műszakban a lustább kollégák a 3-4000 Ft jattot összeszedték, de én lelkesebb voltam és sokszor a duplája megvolt. A havi keresetem az első két hónapban 150.000 Ft körül alakult mindösszesen, ami egész jó. Nem is panaszkodtam, elvégre egy kezdő köztisztviselő nem visz haza ennyit. Aztán ahogy egyre drágult a benzin, úgy csökkent a jatt. A végén már örültem ha napi 2000 Ft összejött, és ritkán volt meg a havi száz összesen, ez viszont már elég sovány vígasz. Ráadásul a szomszéd nagyvárosban 5-10 forinttal olcsóbb volt az üzemanyag, így a forgalom is lecsökkent. Volt hogy 3-4 órán keresztül csak a pusztát néztük.

Az éjszakás műszak az para volt. Egyrészt nem lehetett aludni, ami most megdöbbentő kijelentésnek tűnhet. De eddig akárhol dolgoztam éjszakásban, ha elvégeztem a munkámat időben, akkor a maradék időben lehajthatta 1-2 órára az ember a fejét. Nem kell mondanom mennyire hulla tud lenni az ember amikor állandóan változó műszakban van. Rendszeres volt a beosztásban az éjszaka után 1 szünnap, majd nappalos műszak. Tehát lenyomtad az éjszakát, hazaértél reggel 7kor, aludtál délután 4-ig, majd egész éjszaka forgolódtál és mehettél másnap reggel 6-ra vissza dolgozni. Ez rendszeres volt, sőt volt, hogy valakinek 6-7 ilyen volt egy hónapban. Ezen kívül volt egy olyan szabály, hogy éjféltől reggel 4-ig kint kell állni vigyázzállásban a kútoszlopok között, amely idő alatt szociális szükségleteket nem lehet kielégíteni, tehát se WC, se evés. Rendszeres megjegyzés volt köztünk, hogy azt a köcsög marketingest/osztályvezetőt/igazgatót aki ezt kitalálta kikötnénk a a kútoszlophoz minusz tízben éjféltől négyig a hiányos munkaruhánkban, csak hogy érezze a törődést. Vásárló egyébként nem nagyon volt. Este 10-ig max 10 autó és utána csend és hullaszag, monotonitás ezerrel.

A kollégákat nagyon szerettem. Hamar elfogadtak, rendes, kedves társaság volt. Habár mindig körüllengett mindenkit, hogy rettegtek a leltárhiánytól, illetve a főnöktől, ezért képesek voltak 1 hiányzó doboz cigin rendszeresen összeveszni. Mindenki kivétel nélkül szabadulni akart a cégtől, vagy a pénztelenség miatt, vagy a szemétkedések miatt, így voltak olyan műszakok, amely tömény panaszáradattal telt oda-vissza. Minden reggel a helyi napilap állásrovatainak böngészésével telt. Nem akart senki maradni, de senki nem akart igazán elmenni se. Féltek attól, hogy ha felmondanak, akkor még ettől a kis pénztől is elesnek, így meg nem is kerestek igazán. Ha láttak egy jó állást az újságban elhangzott egy "de jó lenne" aztán végül sosem hívták fel. A társaság gyorsan cserélődött. Egy hónap alatt legalább 1 személycsere volt, így pár hónap alatt én már veteránnak számítottam.

Ez még mind nem zavart volna, ha nem lettek volna a főnök szemétségei, lehúzásai. Talán még mind a mai napig kutas lennék. Az egyik ilyen volt az úgynevezett leltárhiány, amit a dolgozóknak kellett megfizetni. Ezzel még nem is lenne baj, ha eltűnik valami, akkor azt ki kell fizetni, emiatt fokozottan figyeltünk, hogy lopás ne legyen. Leltár félévente volt, és fejenként 20.000-60.000 Ft körül mozgott az összeg. A főnök sosem adott bele, de ez még csak a kisebb gond lenne. Ennek max 1%-ka volt lopás, kb. 5-10%-ka a shoposok hibája pl vissza nem küldött újságok, magazinok, fel nem ütött cigik, sutyiban elcsócsált csokik. A maradék 89% viszont a lejárt termékek voltak. Igen, a dolgozókkal fizettették ki a lejárt temékeket eladási áron. Minden nap beszedtük az aznapi jelárt termékeket, majd betettük egy szekrénybe. Dobozszám a redbull shotok (800 Ft/db), csokik, üdítőből rengeteg, orbit rágók dobozszám, illatosítók, és a legjobb, olajak amikből az 1 literes 2000-7000 Ft. Volt, hogy 18 db motorcsónak olaj járt le. Ezeket a cuccokat a főnök mindig eltűntette, kidobálta, innentől meg ugye leltárhiány. Nem tudtunk ellene mit tenni. Gondoltunk rá, hogy elrejtjük, de örökké nem tologathatjuk az egyre növekvő hegyet.

A másik nagy lehúzás a pinkapénz volt, melyet elvileg a félretankolásokra tettünk félre (pl dízel autóba véletlenül benzint tankolunk). Ez napi 500 forint volt shopostól és kutastól egyaránt nappalos szakban, tehát havi 30.000 forintot jelentett. Csak később tudtam meg, hogy a félretankolásokat mindenki maga fizeti. A pinkából pedig a főnök minden hónapban 15.000 forintot kútbiztosításra, amiről soha egy csekket vagy szerződést nem láttunk. Továbbá 7.000 forintot a vezetékes telefon vonaldíjára, csak arra hogy ott van, plusz még annyit amennyi a havi számla volt. Maradt jó esetben havi 8.000 Ft a 30-ból, amit végül leltárhiányra fordítotunk.

További nagy szivatás volt a szabadságok kiosztása. Minden hónapban a főnök kiírt kettőt. Oké, hogy ő rendelkezik vele, de se a beosztásba nem került bele, se egy aláíró tömböt nem láttunk, de még csak nem is szólt. Mindössze a fizetési papíron virított a levont 2 nap. Karácsony környékére vagy egy nyaralásra való már nem is maradt így. Egyszer számon kértem, hogy miért ír ki nekem minden hónapban két napot, és miért nem szerepel a munkabeosztásban. Erre majdnem kirúgott.

Döntések születtek az a szempont szerint, hogy nehogy már jól érezzük magunkat, és ezt komolyan mondom. Ha pl szerettünk volna műszakot cserélni, mert úgy mindkét félnek jobb, akkor csak azért se engedélyezte a főnök. Volt egy pad, ahová szabad perceinkben egy cigi erejére kiültünk, és amikor a főnök meglátta, elvitette a padot. Ez max napi 10 percet jelentett, de őt ez zavarta. Ha nyáron az árnyékos részre parkoltál a kocsiddal, akkor közölte hogy állj odébb - a napra. Rendszeresen vagdalkozott a főnök, hogy mi biztos kémkedünk utána, meg nem úgy volt a számítógépe ahogy ő hagyta, holott be volt zárva az iroda, nekünk meg nincs kulcsunk hozzá. Minden nap visszanézte az előző nap kamerafelvételeit, hogy most éppen miért szóljon be. Ha zsebre dugtad a kezed - mondjuk mert fázott - akkor azért kaptál. Ha egy autóhoz valamiért nem mentél oda, akkor meg azért. A sapka és a nyuszika esete, ismerjük.

A szemétkedés csúcsa a prémium üzemanyagok, pontgyűjtő kártyák és a shopos termékek eladása volt. Mindegyikre volt egy napi célszám, hogy mennyit kell teljesíteni. Lehetetlen számok voltak. Mindig a maximálisan elérhetőnek a dupláját kérte számon a főnök. És ha valamilyen oknál fogva megvolt, mert besett egy Porsche, akkor meg azért kaptál, hogy miért nem tudsz a többi napodon is ilyet produkálni. De ezen kívül voltak célszámok olajra, szélvédőmosóra, sőt, volt egy füzet ,amibe vezetni kellet, hogy hány motorháztetőt nyitottunk fel aznap (!!!) Néha kijött a főnök sertepertélni a placcra, rugdosta a faleveleket, meg a köveket, csak hogy hallja, hogy előadod-e a több oldalas marketing szöveget minden vásárlónak az összes prémium üzemanyagról. Ha végigmondtam volna mindenkinek, már duzzadt lilára verték volna a képem. Ehelyett inkább ő beszélt úgy velem mint a kutyájával, hogy mekkora balfasz vagyok, hogy még ezt se tudom eladni, meg smemire nem vagyok képes, és hogy én miért fogadok szót a vásárlónak. Igenis tessék belebaszni a jobbikat a tankba. Pedig én voltam a második legjobb embere, meg voltam hónap dolgozója is, nem linkeltem el a munkát.

De mindezek miatt még mindig nem jöttem el. A távozásom oka, hogy diplomám volt. Ezt valamelyik seggnyaló kikotyogta a főnöknek - mert az önéletrajzomba csak egy érettségit vallottam be - meg azt is ,hogy két dolog van a világon amit nem vagyok hajlandó megcsinálni, az utcaseprés és az árokásás. Nem nagyképűség, de ha végig tanultam 5 évet, kifizettem pár milliót, akkor ha diplomás állást nem is kapok, de legalább az utcát ne én söpörjem. Persze rendszeresen rám osztotta az utcaseprést, amit én nem csináltam meg. Mikor látta, hogy ellenállok, akkor fegyelmit adott, mert nem mentem ki az ebédidőmben 6 darab autóhoz. De hogy a másik 200-hoz kimentem az nem érdekelte. Ezt a szivatást két hónapig csinálta, mire közösen megegyeztünk, hogy elfelejtjük egymást.

A kollégák nem szívesen engedtek el, meg én is megkedveltem őket. A mai napig bejárok néha munka után beszélgetni velük, meg hogy lássák van kiút. Azóta nyugis állásom van, 8 órás, 1 műszakos, szivatásmentes, és nem mondják, hogy adjak el napi 100 kiló kenyeret vagy írjak meg 500 oldalt a számítógépen. Megbecsülöm. Hogy visszamennék-e kutasnak? Ha a szükség megint rávinne, akkor lehet, de biztosan nem a kagylós céghez. Undorítónak tartom ahogyan a lehúztak, szivattak, mert mertem tanulni. De már van munkám, és a malacpersely is újra gömbölyű. Hát így ment ez mifelénk.